Még mindig nem hiszem el, hogy Európa, Ázsia, Amerika után Afrikába is sikerült eljutnom. Igaz csak a csücskébe, de már az is valami. A húsvéti szünetet Marokkóban töltöttem, amit megpróbálok összefoglalni Nektek, de tudjátok, ha bővebb beszámolóra vagytok kíváncsiak akkor személyesen megtaláltok.

Hol is kezdjem?

Aki ismer azt tudja, hogy egy nyitott személyiség vagyok, minden érdekel (kivéve a kémia) és imádok kultúrákkal ismerkedni, de itt az első pár nap azért meggyűrt. Olyan szogokat éreztem, amit eddig még nem, olyan ízekkel találkoztam, amivel azelőtt sosem, és olyan színeket, formákat láttam, amit előtte csak filmekben. Szóval egy teljesen más világba csöppentem. Utoljára talán Kínában éreztem ezt az erős kultúrsokkot, amit most. Az 5 napból 2 biztosan ebben a sokkban zajlott. Persze nem rossz értelemben, csak kellet egy kis idő, hogy akklimatizálódjak.

Hogy is jutottam oda?

Salamancaból busszal indultunk éjszaka és napfelkeltére értünk Aglecirasba, ahonnan komppal hajóztunk át. A napfelkeltét a Gibraltár szomszédságában a kompról néztük végig háttérben Európával. Úgy gondolom nem minndenapi élmény volt. Az út nem volt hosszú, de éppen elég volt ahhoz, hogy ugrándozó delfineket lássunk és a vízen ringatózva aludjunk még egy picit, amíg megérkezünk Ceutába. Ceuta Spanyolország autonóm városa Afrikában és Marokkó tengerpartján helyezkedik el. Ceutából igazság szerint nem sokat láttunk, mert siettünk a határhoz, de egy kilátóhoz kimentünk és felülről azért megnéztük és próbáltuk felfogni, hogy lassan megérkezünk.

A határ átkelés nagyon lassan ment, mai napig nem tudom mire kellett annyit várni, de kb. 2 órán keresztül álldogáltunk a tűző napon mire végre átengedtek volna minket, ha Ruszkai Fruzsina nem kezd el hangosan elégedetlenkedni és nem nyittatják ki vele a bőröndjét egy "utolsó ellenőrzésre". Persze ez csak példastatuálás volt, nem tartott 2 percnél tovább és a morcos határőr is a végén elmosolyodott. Úgyhogy nyugi anya, nem volt semmi komoly. 

Végre Marokkóban!

Első útunk Tetuánba vezetett, ahol a hotelben marokkói mentateával és sütivel vártak minket. Enyhe cukorsokkot kaptunk tőle, de 4 óra alvás után talán jót is tett. Gyorsan lepakoltunk és mentünk is megismerni a várost. Először egy igazi marokkói ebéden vettünk részt, ami nagyon-nagyon finom volt, csak a gyomrom még nem volt felkészülve rá. Utána megismerkedtünk Tetuán óvárosával (medina), ami a világörökség része. Igazi labirintus, biztos nem tudtam volna visszamenni a bejárathoz és vagy 100 millió macska lakja (talán ez volt az út legfélelmetesebb pontja). Megnéztük a királyi palotát (IV. Mohamed király nyári rezidánciája itt található), a mecseteket és a fehér városrészt.

Másnap a híres és kihagyhatatlan Chefchaouenban kezdtük a napot, amit kékvárosnak is neveznek. Mit is mondhatnék? Szerintem itt meséljenek a képek helyettem. :) 

Utána Fezbe mentünk, ami az idegenvezetőnk szülővárosa, így talán ezt a várost ismertük meg legjobban. A medina itt tényleg olyan mint egy labirintus. Egyetlen szabály van: ha eltévedsz maradj ott, ahol vagy és ne próbálj egyedül kijutni. Nálunk természetesen elszakadt a csoporttól valaki, akit végül a helyiek találtak meg hosszú keresgélés után, úgyhogy a szabályt ajánlatos betartani (nem, nem én vesztem el). A medinában megtalálható mindenféle kézműves műhely, amit csak az ember el tud képzelni: tímár, szabó, szövő, szűcs, asztalos, kárpitos, ötvös, cukrász és biztos van, amit kihagytam. Szebbnél szebb szőnyegek, kendők, papucsok, ruhák, lámpáspk, teás készletek. Szépségápolás terén igazi 100%-os argán olajból készült rúzsok, krémek, testáplók, a konyhatündéreknek pedig mindenféle fűszer. Tényleg hatalmas választék, mindenből. A műhelyek előtt nézelődve néha nekem jött egy szamár vagy belém csípett egy kakas, de ezek hozzátartoznak a marokkói életérzéshez. Úgy gondolom a történetem úgy őszinte ha elmesélem, hogy azért az óvárosba belépve mindenki kapott mentaleveleket a markába, ami megmentette az életemet párszor egy-egy hirtelen jött szag után.

Utolsó állomásunk Ahila volt, ahol tevegeltünk, isteni friss tengeriherkenytűket ettünk és már tapasztaltan bevetettük magunkat utoljára a marokkói "piacozásba".

Nagyon hálás vagyok azért, hogy eljuthattam ide is. Az ember minden utazásával csak több lesz. Még januárban eszembe se jutott volna, hogy egy áprilisi reggel majd a müezzin imára hívására fogok felkelni és alig várom, hogy kisüljön a következő adag a palacsintára hajazó valamiből, amit reggelenként ettünk! Ha valaki tudja miről bezsélek, kérem írja meg mi a neve. Sajnos most kimaradt a sivatag, de következő alkalommal ott kezdem.

Sukran, masszalama! (és ennyiben nagyjából ki is fogyott az arab tudásom)